Belenéztünk a kristálygömbbe

Reggel felkeltem, hogy na most tiszta fejjel befejezem ezt a blogbejegyzést. Na persze nem azért tiszta fejjel, mert tegnap betoltam a szilveszterről maradt whiskeyt és már nem tudtam volna megírni azt a néhány karaktert, ami maradt – valójában az egész bejegyzés volt még hátra – hanem mert van, hogy egyszerűen nem akarnak a képernyőre vetődni a szavak. Ha meg mégis, akkor olyan, mintha a végtelen majom elmélet öltene testet a szemem előtt.

Év végén mindenki megírta, hogy szerinte mit hoz majd az idei év. Ki az eddigi trendekből, ki kávézaccból próbált meg jövendölni és év végén majd kiderül, hogy melyik volt a pontosabb. Mindenesetre én sem akartam lemaradni a nagy 2015-ös előrejelző sorozatról, ezért aztán néhány pontban összeírtam, hogy én (illetve mi) mire számítunk.

Tartalom:

A tartalommarketing már pár éve buzz wordnek számít, de ez a trend nem valószínű, hogy 2015-ben fog megtörni. Annyi hirdetéssel találkozunk nap, mint nap, hogy a legfrissebb kutatások szerint a bannerek jelentős részét már észre sem vesszük. A tartalom viszont más. Szívesen olvasunk, nézünk meg videókat érdekes dolgokról. Még akkor is, ha az valamilyen marketing üzenetet próbál eljuttatni a tudatunkba.

A probléma ott kezdődik, hogy egyre többen ismerik fel ennek jelentőségét és potenciálját. A megnövekedett mennyiségű “céges tartalom” pedig arra kényszerít, hogy jobb, érdekesebb, szórakoztatóbb anyagokat jutassunk el a célcsoportunk részére mint a többiek.

De nem csak a célcsoportunk szereti a jó tartalmat, hanem a Panda is. A Google legújabb algoritmusa az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektet a tartalomra. Tehát nem csak, hogy többen lesznek hajlandóak elolvasni, amit írtunk, ha az jó, de többen is találhatnak rá.

Videós tartalom:

Tavaly év elején ámultunk azon, hogy egy perc alatt 103 órányi új videót töltöttünk fel a Youtube-ra és 360 új Vine látott napvilágot. A 2014-es adatok viszont még ezt is messze felülmúlják. Kapaszkodjatok meg. Egy perc alatt 306 órányi videó kerül fel a Youtube-ra és 450 új Vine videó keletkezik. Ez hihetetlen mennyiség.

A harcba ráadásul beszállt a Facebook is, ahol tavaly megjelentek az automatikusan induló videók és Zuckerbergék jövőbeli stratégiájában is fontos szerepet játszanak a mozgóképek.

Közösségi média:

Ne is távolodjunk el nagyon a Facebooktól. Bár az organikus elérés folyamatosan csökkent az elmúlt időszakban az oldal még mindig a legnépszerűbb közösségi platform. Várhatóan idén még az is marad. Szóval a cégeknek bele kell törődni, hogy a Facebook is a freemium modellt választotta: használhatod ingyen, de ha előnyökre akarsz szert tenni, akkor bizony pénzbe kerül.

Az okostelefonok rohamos terjedése kiváló táptalaj az új közösségi platformok számára. Sokan szeretnének még egy szeletet abból a bizonyos tortából, vagy legalább egy harapást a marcipánból. Szóval várhatóan idén is jelennek majd meg új szereplők és tűnnek el betörni vágyók. Nekünk az a fontos, hogy mindig azokat használjuk, melyek nem csupán erőforrást használnak fel, hanem segítenek elérni céljainkat.

Röviden azoknak, akik nem akarnak sokat olvasni:

  1. Készíts jó tartalmat, mert az mindenkinek előnyös.
  2. Ez lehet szöveg, kép, infografika, videó vagy hangoskönyv. A lényeg, hogy érdekelje a célcsoportodat.
  3. Használj közösségi médiát. A Facebookon ugyan fizetni sem árt a jó elérésért, de még így is megérheti. Emellett pedig vannak más platformok is.

Ha még ezt sem volt kedved elolvasni, akkor csak írj egy emailt az info@uzinecomm.hu-ra és segítünk kitalálni, hogy mihez kezdj a 2015-ös évben.